Az igazi szeretet tettekben, és nem a szavakban nyilvánul meg.10. 12. 2011
Minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy került, hogy magad vontad oda. Az pedig, hogy most mit kezdesz velük, rajtad áll.
Valojaban semmit sem birtokolsz,csak orzol egy darabig. S ha keptelen vagy tovabb adni azokat,akkor azok birtokolnak teged.Barmi legyen is a kincsed,ugy tartsd a markodban,mintha vizet tartanal.Mert ha megszoritod eltunik.Ha kisajatitod,tonkreteszed.Tartsd szabadon es orokre a tied maradhat.
„“Az ember akkor követi el a legnagyobb hibát, amikor külső alapján kész ítélni. Minden emberre szükség van, hiszen mindenki egy szín az élet palettáján.
Én azt gondolom, az erő mindig ott kezdődik, ha valaki ki meri mutatni, ami fáj, és soha nem ott, amikor valaki azt mutatja, hogy milyen rezzenéstelen arccal bír ki mindent.
Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akikkel együtt akarsz lenni, akikkel együtt kell lenned; olyan emberek, akik házat építenek a szívedben.
Hogyha mozdul, bennem rezdül a vágy, ezt nem éreztem sohasem még Mondd, miért kell, hogy mindig egyedül őt lássam. Nem is tudtam, hogy létezik, ez a szenvedély honnan érkezik Felhőkön túli új világból A láthatáron is túli vágyból Mert tudnom kell, hagyd, hogy lássam Hogy mitől más ez az idegen érzés Meséld el, hadd értsem, miért olyan ismerős az idegen érzés.
"„Ne harcolj az élettel,inkább táncolj vele.....”
Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán? Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán? Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét? Nézted a tovatűnő éjben a felkelö nap fényét? ... S amikor kérded: "Hogy s mint?" meghallod a választ? Mikor a nap véget ér, te az ágyadban fekszel, s közben tennivalók százai cikáznak fejedben? Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"? Hagytad kihűlni a barátságot, szerelmet, mert nem volt idöd felhívni, hogy annyit mondj: "Szervusz"?"..
„Nem az a fájdalom, sírni, zokogni,
Hanem a fájdalmat mosolyba folytani.
Az ember erős, de a szíve megszakad,
Ha azt, kit igazán szeret, szeretni nem szabad.”
http://pokec.azet.sk/joe24111/videoalbumy/931501
Sokan vitatkoznak arról, hogy mi fontos, mi fontosabb: a külső vagy a belső? De az élet legnagyobb igazsága: "A külső ami megfog, a belső ami megtart." Hiába tagadják, ez így van.
http://www.facebook.com/l.php?u=http%3A%2F%2Ftoplike.eu%2Flike%2F440&h=e503d
,,Az vagyok, akitől mindig az igazat kapod, nyersen, tömören, akkor is ha fáj... Az vagyok, aki dinamizmust, színt visz az életedbe és nehezen felejthető emlékeket őrzöl majd utánam... Az vagyok, akire nem tudsz haragudni, mert 1 mosolyommal leveszlek a lábadról... Az vagyok, aki mindig figyel Rád, akivel bármit megoszthatsz, és aki addig nyughatatlan míg nem segít rajtad, és újra mosolyogni nem lát... Az vagyok, aki mélyen, tiszta szívvel, önzetlenül, önmagadért fog szeretni, de aki csak akkor fogja mondani Neked, amikor ezt valóban így érzi... Az vagyok akit, soha nem fogsz megérteni igazán, de akit pont emiatt fogsz csodálni és végtelenül szeretni... Ilyen vagyok, mert én tudom, hogy egy nap sem jön vissza az életből, hogy újraélhesd... "
A csábítás művészet, kifinomult kényszerítő eszközöket használ, hogy megingassa az arra fogékonyakat és aki egyszer elszánta magát mindent belead, hogy megkapja amit akar.Ha pedig a csábítás sikerrel jár, az aki beadta a derekát azt kérdezi magától: elcsábítottak vagy ezt akartam én is kezdetektől fogva?
Ha valamit nagyon szeretsz, nem hagyhatod csak úgy elveszni. Ez a fajta szeretet tart minket életben, akár van értelme mások számára, akár ni
magáról: Tudod mi a bánat ???
Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged, könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet, sírdogálva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak, rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni, mással látni őt, nem visszafordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással, otthon leborulni, könnyes csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat
Vártál-e már valakit hosszú órákon át?
Lested-e az ablakból, remélve, hogy senki se lát?
Rohantál-e, ha megcsörrent az átkozott telefon?
Hánykolódtál-e álmatlanul egy-egy hajnalon?
Tudod-e milyen, mikor semmi se fontos,
csak a beígért hívás lenne már pontos!
Tudod-e, hogy fáj, mikor nem jön el,
mikor bárhogy várod, ő nem hív fel?
Érezted-e már, hogy a szív -bár nem tud- mégis fáj?
Tudod-e, milyen, mikor a körmöd a tenyeredbe váj?
Kívántad-e úgy őt, hogy sírnod kellett tőle,
hogy soha, de soha nem lesz eleged belőle?
A szerelem kín,
de szeretünk szenvedni,
s kínunk okozóját
Ha egy nap úgy érzed sírnod kell,hívj engem...nem ígérem,hogy meg foglak nevettetni,de sírhatok veled! ha egy nap el akarsz futni,ne félj engem hívni,nem ígérem,hogy megkérlek állj meg,de futhatok veled! ha egy nap nem akarsz senkit hallani,hívj engem,ígérem veled leszek és ígérem nagyon csendben. de,ha egy nap hívsz és nincs válasz,gyere gyorsan,látogass meg,mert lehet nekem van Rád szükségem!
Én nem tudom, mit mondanék, ha arról kérdeznél
Meddig tart, és mit jelent a szerelem
Mert azt sem szeretném, ha rosszat sejtenél
Nem értenél, vagy épp csak rosszul
Értenél, vagy túl erősen bíznál bennem
Ismerem az évszakok változásait,
Túléltem néhány búcsúzást, ha fájt is
Elvesztettem már néhány jóbarátomat
Ma sem tudom, hogyan, hol, mikor, és miért
Csak azt tudom, hogy változom én is
Van úgy hogy jó úton megyek
De valahogy mégis eltévedek
Jót akarok, de ügyetlenül
Fogadkozom, de nem sikerül
Nehéz újrakezdenem
Amikor mellettem vagy, miden egyszerű
és amíg mellettem leszel
Hiszem, hogy nem bukom el soha értelmetlenül
Hiszem, hogy nem sebez többé oly könnyen a szó
De nem tudom, mit mondanék, Ha arról kérdeznél
Meddig tart, és milyen erős a szerelem
Örökké talán, vagy holnap vége már
Hidd el nekem, nem tudom, de ha válasz létezik
Meglehet hogy itt van ebben a dalban
Amikor mellettem vagy, miden egyszerű
és amíg mellettem leszel
Hiszem, hogy nem bukom el soha értelmetlenül
Hiszem, hogy nem sebez többé oly könnyen a szó
Míg Te vele veszekedsz, más ír neki: 'Szia, szép vagy, beszélgetünk?".
Míg Te egész nap nem keresed, más a telefon számáért bármit megadna!
Míg Te mindenre azt mondod neki, hogy "nem". Más az ő "igen"-jéért megtenne bármit.
Míg te a szavaiddal megsérted őt, és nem akarod őt.Más arra a pillanatra vár, mikor lesz az övé!
Kevés az aki értékeli azt, ami az övé,vagyis, ami lehetne az övé!"

vajo.gyuszi2 napísal 24.12.11 20:13
Ki szeret, s kit szeretnek az szegény nem lehet, Szeretteidre gondolj, s toltsd Boldogan az igazi unnepet!!!
Zsuzsa47 napísala 24.12.11 20:29
Köszönöm szépen ,részese legyél te is a szeretet ünnepének:)

vajo.gyuszi2 napísal 24.12.11 20:34
OK

mineralo napísal 20.12.11 11:10
Minden nap lehullik néhány könnycsepp
Minden nap fáj valami, minden nap vár valaki,
De boldog csak néha lehetsz, kár tagadni.
Ne várj tehát örök boldogságot, végtelent,
Öleld át a pillanatot, s aki adja a képtelent.
Vedd el a szikrát, csiholj lángot ha lehet,
S örizd minél tovább ezt a kis tüzet.
Tápláld boldog pillanatokkal, percekkel,
Akkor is ha szemed megtelik könnyekkel.
Hidd el, minden ez amit most megtehetsz,
Legtovább boldog, csakis igy lehetsz.
Zsuzsa47 napísala 20.12.11 17:00
Köszönöm:)
albert529 napísal 25.05.11 9:48
hűha....,akkor szervusz ZSU,hogy vagy....
Pokec | Kontakt | Reklama | Kariéra v Azete | Pravidlá
© 2000–2012 Azet.sk, a. s.